Chris Kyle

Ki volt Chris Kyle?

2017. július 24. - Master.

A világ legjobb precíziós mesterlövésze, Chris Kyle - akit katonatársai Legendának hívtak, ellenségei pedig Ramádi Ördögeként emlegettek (és 80 ezer dolláros vérdíjért kerestettek) - a 2003 -ban kezdődő iraki háború egyik legnagyobb hőseként vált híressé. Az iraki háborúban 255 halálos találattal szolgálta hazáját. Sikereiért felettesei kitüntetések tucatjaival halmozták el - altiszti rendfokozata lett (chief petty officer E-7, ami leginkább főtörzs-őrmesternek felel meg) - de számára az igazi elismerést az jelentette, hogy precíziós lövéseivel több mint 100 esetben tudta megakadályozni nagyobb katasztrófák, értelmetlen mészárlások bekövetkezését. Működésével katonatársainak és ártatlan civileknek ezreit mentette meg. Chris Kyle 2012-ben megjelent életrajzi könyvét hamar elkapkodták hazájában és a 2014-ben, Clint Eastwood által rendezett "Amerikai mesterlövész" című, róla szóló film is sokáig telt-házas bemutatóként ment az amerikai mozikban.

Kyle 1974 -ben született Texasban, ahol fiatalon édesapjával sokat vadászott, majd a különböző rodeókon valódi cowboyként lépett fel, végül farmokon dolgozva vadlovakat tört be. Felnőtté válva érdeklődése a hadsereg felé fordult, mert szerette a fegyvereket és szolgálni akarta hazáját is. Alig volt 25, amikor 1999 -ben belépett az amerikai hadseregbe, ahol 10 évet szolgált. Hatalmas termetével, óriási testi erejével és egészen elképesztő lőeredményeivel hamar kitűnt katonatársai közül, így gyorsan beválogatták a legjobbak közé, vagyis a Navy Seal tagjaként elitkommandós lehetett.

Bravúros találatokra volt képes, egyszer Szadr városában két kilométerről lőtt le egy terroristát (ezzel az egy lövésével egy egész katonai konvojt mentett meg a biztos haláltól). Egy másik alkalommal pedig, a fallúdzsai csatában egymaga 40 iraki lázadót iktatott ki egyetlen pozícióból, egy romos épületben hasalva egy ágyról [lásd képünket] Eredményeit csak egy Simo Häyhä nevű II. világháborús finn katona szárnyalta túl 1940-ben (505 halálos lövéssel).

chris_kyle.jpg

Kyle nyílt, egyenes ember volt, aki felvállalta, hogy nem szereti (sőt gyűlöli) az irakiakat. Könyvében őszintén bevallotta, hogy lenézi őket terrorista eszközeik miatt. Halálosztó tevékenységét össze tudta egyeztetni vallásosságával, mert úgy gondolta: harcával bajtársai életét védelmezi, hazáját szolgálja és a béke fenntartását segíti. Hitt Istenben, hitt hazájában és hitt családjában is. 

Magánélete sajnos kevésbé volt sikeresnek mondható: 2002 -ben nősült meg, de feleségével Tayával 2008 -ra megromlott házassága, melynek hátterében az az iszonyatos lelki igénybevétel állt, amit Irakban kellett állandóan eltűrnie a folyamatos bevetéseken. Kétszer is megsebesült, de igazi sérüléseit mentálisan szenvedte el, a harctéri stressz és a halál éveken át tartó közelsége miatt. Két gyermekük született, akiket Chris rajongásig szeretett, de akiket csak keveset látott. Végül 2009 -ben korábban "kötél idegei" meggyengültek és egy sikeres pálya után, 38 évesen úgy döntött visszavonul az aktív szolgálattól. Lépésével megmentette házasságát és lelki békéjét is visszaszerezte. Innentől gyermekeivel is végre többet lehetett.

Élete utolsó éveiben egy saját maga által alapított biztonsági cégben dolgozott odahaza, Amerikában, miközben poszttraumás stressz szindrómában szenvedő veteránoknak (katonatársainak) próbált segíteni. Sajnos az egyik "kezeltje" (Eddy Ray Routh) váratlanul és máig ismeretlen okból ellene fordult és 2013 február másodikán egy texasi lőtéren megölte. Halála óriási veszteség volt az amerikai hadsereg számára, hiszen fiatal katonák ezrei néztek fel rá és akarták követni példáját. 

Kyle pályafutását sokan támadták Amerikában és a világon sokfelé, gyilkosnak, mészárosnak bélyegezték több száz bevetéséért. Ugyanakkor senki nem vitatta különleges képességeit és azt a tényt, hogy "működésével" terroristák százait iktatta ki, miközben temérdek esetben akadályozta meg nagy hatóerejű robbantások, óriási véráldozattal járó mészárlások bekövetkezését. Valójában hős volt, aki hazáját és az emberiséget szolgálta.

Azt mondhatjuk: bár több, hasonlóan elkötelezett, elszánt és rátermett katona védelmezné a világot a terrorizmussal szemben, mely évről évre növekvő fenyegetést jelent mindannyiunk számára. A blogot Chris Kyle szellemiségének követéseként hoztuk létre. Hogy mit tartunk a szellemiségének? A következőket: védd meg hazád és családod, ne tűrd el a terrorizmus semmilyen formáját, légy bátor, határozott és kemény a béke ellenségeivel szemben - éppen úgy, ahogyan Chris Kyle tette.

chriskyle2.jpg

Blogunkon a továbbiakban napjaink egyoldalúan megítélt konfliktusaival szeretnénk foglalkozni.

Mivel foglalkozzon egy ilyen nevű bog?

Chris Kyle mesterlövész életével elsősorban, de másod-, harmad- illetve sokad "sorban" olyan konfliktusokkal, melyek napjainkban éppen úgy egyoldalú megítélésűek, mind Kyle életútja. Foglalkozhat a blog nemzetközi eseményekkel, háborúkkal, történelemmel, külpolitikával, katonákkal, más híres mesterlövészek életével - tetteivel, az amerikai hadsereggel, tengerészgyalogosokkal, sőt akár háborús filmekkel, sztorikkal, legendákkal, katonai történetekkel is.

NEM elsősorban katonai vagy haditechnikai blogot akarunk tehát írni, hanem széles területeket felölelő, nyitott jellegű honlapot, mely Chris Kye kötelességtudó határozottságát, történetének több irányból való láttatását, sajátos életútjának példamutatását is megtestesíti.

Reméljük olvasni fogjátok és elnyeri majd tetszéseteket. 

süti beállítások módosítása